2014. 04. 19.

Hetedik fejezet


(Ajánlott zene)
Változások 2/1
1. rész 7. fejezet



-Harry, miért van apám fényképe a lakásodban?
Megdöbbenve néz rám, hirtelen azt se tudja, ki vagyok és mit csinálok itt. Mire feleszmélt, és már nyúlt volna a vázához, hogy,-feltételezem-leüssön azzal, kirántottam a fegyveremet és rászegeztem.
-Hé. Tedd le szépen azt a vázát. Itt nem te vagy a főnök.
Lassan elhelyezi a vázát az eredeti helyére, miközben egy pillanatra sem töri meg a szemkontaktust. Arckifejezése kifürkészhetetlen, egy érzelmet sem tudok leolvasni róla, maximum azt, hogy ivott egy kicsit.
-Nem tudom, ki az apád.-mondja mély, rekedtes hangján. Elindul felém, de egy kicsit meginog az alkohol miatt, így meg kell állnia egy pillanatra, és megtámaszkodik a térdén. Kész vagyok bármelyik pillanatban lőni.
Újból felemeli a tekintetét, és szemeim találkoznak az ő elképesztően szép szemeivel. Ritkán mondom férfira azt, hogy helyes vagy szexi, de ő egyértelműen az. 
-Megan, drága Megan...-mondja, majd megindul az irányomba. Csupán néhány centire vagyunk egymástól, érzem a leheletét az arcomon.
Lenéz az ajkaimra, és megnyalja a száját. Nem tagadom, abban a pillanatban állatira megkívántam.
-Tudod, hogy kurvára szexi vagy?-súgja a fülembe érzékien.
Egy másodpercre engedni akarok a kísértésnek, engedni akarok neki. Engedni akarom, hogy megcsókoljon azzal a telt ajkaival, engedni, hogy magához húzzon és ledobjon a kanapéra.
De én Megan Taiszja Sztyepanov vagyok, és valahol nagyon eltévedtem Harry szemeiben, mivel ez nem az én utam, hogy hancúrozzak másokkal.
-Mutatni akarok neked dolgokat.
A csípőmre rakja hatalmas kezeit, és fel-le húzogatja az ujjait a bőrömön.
-Csak engedd meg...
Odahajol a nyakamhoz, puszikkal halmoz el.
-Mindenkinek vannak gyengepontjai.
Megharapja a fülcimpámat.
-Mindenkiben ott van a gyengédség.
Szemei találkoznak az enyéimmel. Feltérképezem az arcát, minden egyes szegletét. Apró bőrhibái vannak, de ez még vonzóbbá teszi őt.
-El akarom feledtetni a múltadat.
Kezeit az arcomra rakja.
-Az apukád nem hiába halt meg.
Erre a mondatára feleszmélek, és elmúlik a megmagyarázhatatlan vonzás köztünk. Tágra nyílt szemekkel nézek rá, amikor rádöbbenek, hogy elgyengültem. Kibaszottul elgyengültem attól, hogy hozzám ért.
Felkapom a pisztolyomat, és bebiztosítom.
-Tíz méter szabály. Húzz.-utasítom, mire rémült tekintettel hátralép. A szemei félelmet tükröznek, az én szemeim pedig fagyosak. Az évek során megtanultam megacélozni a tekintetemet, hogy senki ne tudjon belőle olvasni.
-N-ne haragudj, a-az alkohol tette,--
-Nem érdekel, hogy mi tette, engem az érdekel, honnan a faszból ismered apámat és miért van kibaszottul A HÁZADBAN A FÉNYKÉPE!-üvöltöm. Érzem, hogy a méreg és az szomorúság elborítja a látásomat, így kiszámíthatatlan vagyok. Remegnek a kezeim, légzésem egyenetlen lesz.
-Apám barátja volt, ez az egyetlen olyan kép róla, amikor még boldog volt.-mondja halkan. Olyan halkan, hogy alig hallom meg.
-Dobd ki. Törd szét. Most.-szólalok meg mély és fenyegető hangon.
Hitetlenül rám mered, de én csak bólintok, és rászegezem a fegyvert.
Megfogja a képet, és hosszú ideig bámulja. Tekintete elsötétül, az első könnycsepp kigördül. Gyorsan visszapislogja, nehogy észrevegyem, és ökölbe szorítja a kezét.
-Tudod mit? Mindenki fél tőled, mindenki! Vedd már észre magad, hogy már szinte nem vagy ember! Vannak egyáltalán érzéseid? Van szíved? Hogy kérhetsz másokat arra, hogy kurvára tegyék tönkre azt a kibaszott utolsó fényképet, amelyen az apjuk van a halála előtt? Hogy tehetsz ilyet? A pokolra fogsz kerülni, remélem rohadtul szenvedni fogsz! Érzéstelen. Vagyis, helyesbítem magam. Az előbb majd meghaltál értem, láttam, Taiszja, láttam a szemeidben a vágyat. Tudom, mire gondolsz. Hogy félnem kéne tőled. Tudom, hogy simán megölhetnél. De nem félek, és szerinted miért? Mert én nem a pokolra jutok, téged még annyira sem szeret az Isten, hogy elvette tőled az apádat és biztos vagyok benne, hogy ő is örült, hogy megszabadulhatott tőled!
Lövök. Egyenesen a mellkasába, de nem pont a szívébe. Eltorzul az arckifejezése, amint rájön, hogy tényleg meglőttem. Mire gondolt? Apámat szapulja, és büntetlenül megússza? Mégis mire számított? Egy kedves mosolyra, és egy dicséretre, hogy milyen ügyes? Nem. A bűnért bűnhődni kell.
A mellkasához kapja a kezét, amiből eközben már folyik a vér. Elteszem a fegyvert, és közelebb megyek hozzá.
-Az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében, Ámen. A bűnökért fizetni kell, néha nem kis tétet, Harold. Még látjuk egymást, és a következő alkalommal nem foglak kétszer arra kérni, hogy elmondd az igazat. Nem véletlenül lőttem mellé.-ezzel a mondattal kilépek a házból.
Időközben eleredt az eső. Halkan szitkozódva próbálom eldönteni, hogy mi legyen, mert 1. nem tudom hol van Lewis, 2. Vegasban vagyok, 3. Nincs kocsim.
Visszaindulok a klubhoz, ahol volt egy medencés parti. Ez azért ironikus, mert nem volt medence. Legalábbis én nem vettem észre.
Gondolataim visszavándorolnak Harryre. Hogy a faszba történhetett meg? Elgyengített. Elgyengített, és én engedtem neki. Engedtem, hogy puszikat nyomjon a nyakamra. Hogy történhetett ez meg?
Újból és újból visszapörgetem az eseményeket. Fel vagyok dúlva, rettentően ideges vagyok. Rossz előérzetem van, a szívem, akárhogy is nyugtatom, nem akarok leállni az őrült tempóról.
Megállok az út szélén, és neki támaszkodom egy oszlopnak. Végig gondolom az összes lehetőséget, hogy mi okozhatja ezt az előérzetet. Nem látok zavaró tényezőket, Harry-t leszámítva, akit egy időre eltoltam az agyam legtávolabbi részébe.
A klub előtt néhány méterrel megállok, és leskelődök. A környéket ellepték a rendőrök, a helyszínelők, az Interpol, és egyéb. Keresik a tettest, nyomok után kutatnak. A fegyverem nálam van, így onnan nem szerezhetnek ujjlenyomatot. Meg amúgy is, ha lenne bármiféle nyom, garantálni tudom, hogy néhány órán belül volt nyom, nincs nyom.
Az egész területet lezárták, így nem látom a kocsit.
Árnyékot látok a hátam mögül. Ha rossz horrorfilmben lennék, akkor fegyvertelenül hátrafordulnék, hogy lássam, ki az, mire a gyilkos lelő és vér folyik mindenhonnan. De mivel nem egy rossz horrorban vagyok, és van nálam fegyver, emiatt azt kirántva nekiszegezem a mögöttem lévő ember fejéhez.
A férfi meglepődöttségében még levegőt is elfelejt venni, és kiesik a kés a kezéből. Hátrafeszítem a kezeit, belerúgok egyet hátulról, majd egy lépéssel kigáncsolom, és a földre kerül. Leguggolok hozzá, a fegyverem újból hellót mond a férfi fejének.
-Ki maga, és mit keres itt? A hazugság egyenlő a halállal.-mondom vérfagyasztó hangon.
-K-küldtek, hogy öljem meg magát. Pénzt kaptam érte, és követtem Styles házától.-dadogja.
-Honnan ismeri Stylest?-kérdezem.
-A m...-nem tudja befejezni a mondatot, mivel a klub hatalmas morajjal felrobban, hatalmas erővel. Fellángol az egész épület, jajveszékelés hallatszik.
A férfi veszi az adást, és gyorsan kiszabadítja magát a szorításomból, majd elfut. Mire feleszmélek, már rég eltűnt egy sikátorban.
Hitetlenül megyek közelebb a tűzhöz.
Ki tette ezt?
Hogy történt?
Ki van ellenem?
Ez hogy történhetett? Hogy? Hogy?
Életemben először mozdulni sem tudok. Valaki a hátam mögött műveli mindezt. Valaki, amíg én kerestem apám gyilkosát, saját szervezetet alakított ki, és most lépett színre.
Valaki halottan akar látni.
Eddig én voltam az, aki ölt. Az üldözőből üldözött lesz.

----------------------------------------------------------------------------------------------

Sziasztok!
Annyira sajnálom, hogy több mint egy hónapig nem volt rész. Elég sok minden történt velem, változásokon mentem keresztül én is, ezért nem volt. De most újból igyekszem beindítani a történetet.
Puszi xxx