Jean-Paul
-Harmadik, ismétlem, a harmadik embert ölték meg a csapatból egy hét alatt. Hogy a jó francba fordulhatott ez elő?-kiabáltam hangosan, miközben felakasztottam az újabb áldozatot az áldozatfalunkra. Már három embert kellett felakasztanom. Mellesleg a legjobb embereim voltak, akiket bármire rá tudtam venni.
1.rész 5. fejezet
-Harmadik, ismétlem, a harmadik embert ölték meg a csapatból egy hét alatt. Hogy a jó francba fordulhatott ez elő?-kiabáltam hangosan, miközben felakasztottam az újabb áldozatot az áldozatfalunkra. Már három embert kellett felakasztanom. Mellesleg a legjobb embereim voltak, akiket bármire rá tudtam venni.
Egy hét telt el az incidens óta, amikor ugyanis kiborultam. Az este után másnap összecsomagoltam, és leléptem a saját lakásomba. Nem bírtam elviselni, hogy ennyire gyenge voltam. Ennyire erőtlen.
A maffia székhelye egy eldugott pincében található jóval a föld alatt. Luxus minden mennyiségben. A legkidolgozottabb biztonsági rendszer, szigorúan ügyelve arra, hogy itt csak azok juthassanak be, akiknek be van táplálva az ujjlenyomatuk a gépbe. A technológia lassan meghaladja az ember felfogási képességét. Itt, a székhelybe gyakorlatilag mindent a gépek vezérelnek.
Szomjas vagy? Egy gomb, és jön a kívánt ital. El akarsz tüntetni minden bizonyítékod, ha véletlenül a rendőrök még is elkapnának minket? Egy távirányító, és volt bizonyíték, nincs bizonyíték. Az én irodám egy külön helyiségben van. Ez a leghatalmasabb az egész területen, apámtól örököltem.
A szobát én saját magam terveztem, mindent. Kintről semmit nem látni be, én azonban mindent látok. Szerintem rendkívül praktikus.
-Nincsen válasz? Nincsen válasz?-üvöltöztem tovább. Az embereim megszeppent és rémült arccal néztek rám. Az arckifejezésük alapján rájöttem, hogy egy kicsit ijesztő lehettem.
-Excuse-moi, mademoiselle, szerintem valaki összeesküvést szervez ellenünk.-hallottam egy vékony, francia hangot a szoba túlsó oldaláról.
-Te meg ki a franc vagy?-szóltam hozzá.
-Jean vagyok, mademoiselle. Számítógépzseni.-lépett elő végre a tömegből. Alaposan végigmértem.
1,75 körüli, 19 év körüli francia pasas, szőke hajjal és hatalmas kék bambiszemekkel. Maga a megtestesült ártatlanság.
Valójában nem akartam kinevetni. De ahogy ott állt esetlenül, kirobbant belőlem, és percekig vissza se tudtam fogni.
-Ne haragudj, de ez kibaszott vicces. Te és a maffia tagja? Kiscsibe, hogyan gondoltad?-vontam kérdőre cinikusan.
-Mondieu, nem akartam megbántani, ne haragudjon, ne öljön meg!-mondta tágra nyílt szemekkel.
Színpadiasan megforgattam a szemeimet.
-Nem, aki bejutott ide, annak nyomós oka volt. Halljam, ki által jutottál be?
-Patrick által. Ő papa jó barátja, én meg számítógépzseni. Iskolában sok verseny győztese voltam én. Papa úgy gondolta, sok pénzem lesz, ha itt fogok dolgozni. Azt mondta, nagyon kedves emberek vannak itt.-fejezte be mondanivalóját rettentően aranyos francia akcentussal.
De mint szokásom, nem mutatom ki az érzelmeimet.
-Tanulj meg normálisan angolul.Egy. Kettő. A pápád volt ennyire hülye, hogy nem tudta, mi folyik itt, a maffiánál, vagy szimplán csak nem magyarázta el, hogy hova akar küldeni dolgozni "kedves emberek közé"?-rajzoltam macskakörmöket a levegőbe.
-Papa hazudott. De ígérem, egy szót se fogsz hallani tőlem, és...-majdnem belekezdett egy újabb esküdözésbe, de én csendre intettem.
-Mostantól az irodámban fogsz dolgozni, szükségem lesz rád. Először is, kellenének az irataid és minden pontos információt tudni akarok. Mutasd meg az összes zsebed.-parancsoltam.-A többiek pedig azonnal a dolgukra! Tudni akarok minden egyes kicseszett információt a gyilkosokról! Nem érdekel, ha nincsen semmi! Legyen valami! Ha valakit meglátok lazsálni, gond és baj nélkül lelövöm. Értve vagyok?-üvöltöttem újból, mire a munkatársak sietős léptekkel a dolgukra siettek.
Jean eközben megmutatta a zsebeit, és pár kütyün kívül nem volt nála semmi veszélyes, így beengedtem az irodámba.
Láttam benne valamit. Okos gyereknek tűnik, csak kicsit beszari. Majd én megtanítom a keménységre. Én is poklok poklát éltem át, amikor kiképeztek főnöknek. Nem kíméltek azok a balfaszok. Viszont nekik köszönhetem az életemet. Ha egyáltalán egy ilyen életet meg lehet köszönni...
-Mutatkozz be. Képzeld azt, hogy egy teljesen normális állásinterjúba vagy.-vettem elő a legkedvesebb mosolyomat.
-Jean-Paul Armois vagyok, 21 éves. Párizsban éltem eddig, de édesapám ide küldött. Szoftverfejlesztőnek tanultam. Szeretem a macskákat.-küldött felém egy kínos mosolyt.
-Haladjunk. Nem szeretnék a macskáknál leragadni. Ezek után is itt akarsz maradni, hogy tudod, hol vagy?-előre tudtam a választ, már vártam, mikor szalad ki örömében, hogy elengedtem.
A mai nap immár másodjára megdöbbentettek.
-Itt szeretnék maradni. Segíteni neked.-bólintott határozottan.
Nem tudtam mit szólni. Erre a helyzetre nem voltam felkészülve, de, mint mondtam, rendkívül okosnak tűnik.
-Rendbeeeeen...-húztam el az 'e' betűt, miközben hangosan rágóztam.-Iratok, ujjlenyomat, vérminta, tartózkodási engedély, akta, életrajz, iskolák, család leírás, EKG, súly, centiméter, injekciók.-soroltam a dolgokat, amiket jövő hétre be kellett mutatnia. Ez egy hosszas procedúra első lépése, hogy felmérjük, mennyire gyenge. Ezen kívül mindent tudnom kellett róla. Egy apró információ hiánya is katasztrófával végződhet.
Az alaposságot apától örököltem. Ő is szeretett mindent papíron tudni, szerette látni az összefüggéseket, és nem akart olyan embereket látni az épületben, aki nem megbízható.
-Az irodád itt lesz nálam, magam mellett akarok tudni egy szakembert. A gépbe be lesz táplálva az ujjlenyomatod, így tudsz majd bejutni ide. A security passod felmutatásával bármikor beengednek a pincébe, azaz ide. Ezt megkapod, amint meg lesznek az adataid. A jövő hét folyamán elvégzünk rajtad néhány vizsgálatod, pontosabban: felmérjük a képességeidet, hogy vészhelyzet esetén mennyire tudod magad megvédeni. A szívvizsgálat és egyéb laboratóriumi vizsgálatok kórházban történnek, ehhez keresd fel Dr. Marrigan-t, második emelet, jobbra. Ő majd elintézi.-kidobtam a rágómat a kukába. Kínos csend telepedett közénk. Jean-P. az információk elraktározásával foglalkozott.
-A maffia egy titkos "szervezet". Semmilyen esetben nem szivárogtathatsz ki információt, még akkor se, ha az életedbe kerül. Amennyiben úgy döntesz, áruló leszel, két perc és megtalálunk. Pontosabban én, ezeket az eseteket szeretem magam elintézni.-kacsintottam a fiúra.-A rendőrökkel ezentúl semmilyen kapcsolatot nem létesíthetsz, ha támadásról van szó, azonnal minket értesítesz. Vedd úgy, hogy gyakorlatilag a rendőrök...eltűntek, nem léteznek, mindegy. Fogd fel valahogy. Az első hónapban nyomkövető lesz rajtad, de nem kell megijedni.-nevettem a saját viccemen, miközben előhúztam a fiókból a híres jelképünket, ami vasból készült és minden egyes maffiatag csípőjénél ott díszeleg. Hogyan? Ráégetem. Égési sérülések az esetek többségében ugyan keletkeznek, de egy életre ott marad. Az én csípőmön is ott van, ahogy a nyakam hátsó részénél is. Ez a hagyomány: apám nyakánál is volt egy szimbólum, ami a hatalmas jelképezte.
A kandalló felé sétáltam, majd tüzet raktam. A vasat a tűz felé tartottam, és ott tartottam addig, amíg tűzforró nem lett.
Jean-Paul lassan hátrálni kezdett, attól félt, hogy megölöm.
-Semmi baj, egy picit fájni fog. Ez a jelképünk. Nézd.-húztam fel a pólómat, így megmutatva a sebet.-nekem is van. Ülj le a székre, és várj itt.-kiléptem az ajtón, és szóltam a securitysnak, hogy jöjjön, mert munka van.
Ryan-így hívják a securitys csávót-lefogta újdonsült munkatársamat, én pedig lassan levettem a vasat a tűzről, majd Jean felé igyekeztem.
-Húzd fel a pólóját.-szóltam.-Hunyd le a szemed, szorítsd Ryan kezét. Fájni fog.-mondtam, mielőtt rátettem volna a vasat. Jean üvöltött, könnyezett a fájdalomtól, sírt, szenvedett. Eget rázó sikoltást adott ki magából. Cifra francia káromkodások ütötték meg fülemet, amiből néhányat én is ismertem, hiszen tanultam franciául. Kifejezéstelen arccal ránéztem, aki ennek hatására befejezte a sikoltozást.
-Még pár másodperc...-suttogtam, és levettem a vasat. Jean szaporán vette a levegőt, és a csípőjére zuhant a tekintete. Elborzadt a látványon. Valóban nem nézett ki annyira szörnyen. Feszes bőre van.
Mosolyogva veregettem meg a vállát, és üdvözöltem a csapatba.
-Mondieu, mondieu, mondieu.-ismételgette, mint egy mantrát. Kezdett lenyugodni a légzése, így gondoltam megjutalmazom egy kis örömmel.
-Tessék, whiskey. Nagyon erős, majd elfeledteti a fájdalmat.-toltam elé a kis üveget. Ő habozás nélkül beleivott.
A fél üveget benyalta. Visszaadta nekem a flaskát.
-Minden oké, fiam?-kérdezte Ryan. Megforgattam a szemeimet. Előjött belőle az gondoskodó apa.
-Oui, monsieur.-ölelte át könnyes szemmel.
-Na jó, elég legyen az érzelmekből, húzzál ki innen Ryan, menj a dolgodra, vagy mit tudom én, csak menj. Jean, mára végeztünk. Mindenképpen keresd fel a doktornőt, és intézd el a dolgaidat. Ha akarsz, lefeküdhetsz a kanapéra. Add a kezed, belerakom a nyomkövetőt. Csak egy kis szúrást fogsz érezni.-mosolyodtam el, talán ma már harmadjára.
-Nincsen válasz? Nincsen válasz?-üvöltöztem tovább. Az embereim megszeppent és rémült arccal néztek rám. Az arckifejezésük alapján rájöttem, hogy egy kicsit ijesztő lehettem.
-Excuse-moi, mademoiselle, szerintem valaki összeesküvést szervez ellenünk.-hallottam egy vékony, francia hangot a szoba túlsó oldaláról.
-Te meg ki a franc vagy?-szóltam hozzá.
-Jean vagyok, mademoiselle. Számítógépzseni.-lépett elő végre a tömegből. Alaposan végigmértem.
1,75 körüli, 19 év körüli francia pasas, szőke hajjal és hatalmas kék bambiszemekkel. Maga a megtestesült ártatlanság.
Valójában nem akartam kinevetni. De ahogy ott állt esetlenül, kirobbant belőlem, és percekig vissza se tudtam fogni.
-Ne haragudj, de ez kibaszott vicces. Te és a maffia tagja? Kiscsibe, hogyan gondoltad?-vontam kérdőre cinikusan.
-Mondieu, nem akartam megbántani, ne haragudjon, ne öljön meg!-mondta tágra nyílt szemekkel.
Színpadiasan megforgattam a szemeimet.
-Nem, aki bejutott ide, annak nyomós oka volt. Halljam, ki által jutottál be?
-Patrick által. Ő papa jó barátja, én meg számítógépzseni. Iskolában sok verseny győztese voltam én. Papa úgy gondolta, sok pénzem lesz, ha itt fogok dolgozni. Azt mondta, nagyon kedves emberek vannak itt.-fejezte be mondanivalóját rettentően aranyos francia akcentussal.
De mint szokásom, nem mutatom ki az érzelmeimet.
-Tanulj meg normálisan angolul.Egy. Kettő. A pápád volt ennyire hülye, hogy nem tudta, mi folyik itt, a maffiánál, vagy szimplán csak nem magyarázta el, hogy hova akar küldeni dolgozni "kedves emberek közé"?-rajzoltam macskakörmöket a levegőbe.
-Papa hazudott. De ígérem, egy szót se fogsz hallani tőlem, és...-majdnem belekezdett egy újabb esküdözésbe, de én csendre intettem.
-Mostantól az irodámban fogsz dolgozni, szükségem lesz rád. Először is, kellenének az irataid és minden pontos információt tudni akarok. Mutasd meg az összes zsebed.-parancsoltam.-A többiek pedig azonnal a dolgukra! Tudni akarok minden egyes kicseszett információt a gyilkosokról! Nem érdekel, ha nincsen semmi! Legyen valami! Ha valakit meglátok lazsálni, gond és baj nélkül lelövöm. Értve vagyok?-üvöltöttem újból, mire a munkatársak sietős léptekkel a dolgukra siettek.
Jean eközben megmutatta a zsebeit, és pár kütyün kívül nem volt nála semmi veszélyes, így beengedtem az irodámba.
Láttam benne valamit. Okos gyereknek tűnik, csak kicsit beszari. Majd én megtanítom a keménységre. Én is poklok poklát éltem át, amikor kiképeztek főnöknek. Nem kíméltek azok a balfaszok. Viszont nekik köszönhetem az életemet. Ha egyáltalán egy ilyen életet meg lehet köszönni...
-Mutatkozz be. Képzeld azt, hogy egy teljesen normális állásinterjúba vagy.-vettem elő a legkedvesebb mosolyomat.
-Jean-Paul Armois vagyok, 21 éves. Párizsban éltem eddig, de édesapám ide küldött. Szoftverfejlesztőnek tanultam. Szeretem a macskákat.-küldött felém egy kínos mosolyt.
-Haladjunk. Nem szeretnék a macskáknál leragadni. Ezek után is itt akarsz maradni, hogy tudod, hol vagy?-előre tudtam a választ, már vártam, mikor szalad ki örömében, hogy elengedtem.
A mai nap immár másodjára megdöbbentettek.
-Itt szeretnék maradni. Segíteni neked.-bólintott határozottan.
Nem tudtam mit szólni. Erre a helyzetre nem voltam felkészülve, de, mint mondtam, rendkívül okosnak tűnik.
-Rendbeeeeen...-húztam el az 'e' betűt, miközben hangosan rágóztam.-Iratok, ujjlenyomat, vérminta, tartózkodási engedély, akta, életrajz, iskolák, család leírás, EKG, súly, centiméter, injekciók.-soroltam a dolgokat, amiket jövő hétre be kellett mutatnia. Ez egy hosszas procedúra első lépése, hogy felmérjük, mennyire gyenge. Ezen kívül mindent tudnom kellett róla. Egy apró információ hiánya is katasztrófával végződhet.
Az alaposságot apától örököltem. Ő is szeretett mindent papíron tudni, szerette látni az összefüggéseket, és nem akart olyan embereket látni az épületben, aki nem megbízható.
-Az irodád itt lesz nálam, magam mellett akarok tudni egy szakembert. A gépbe be lesz táplálva az ujjlenyomatod, így tudsz majd bejutni ide. A security passod felmutatásával bármikor beengednek a pincébe, azaz ide. Ezt megkapod, amint meg lesznek az adataid. A jövő hét folyamán elvégzünk rajtad néhány vizsgálatod, pontosabban: felmérjük a képességeidet, hogy vészhelyzet esetén mennyire tudod magad megvédeni. A szívvizsgálat és egyéb laboratóriumi vizsgálatok kórházban történnek, ehhez keresd fel Dr. Marrigan-t, második emelet, jobbra. Ő majd elintézi.-kidobtam a rágómat a kukába. Kínos csend telepedett közénk. Jean-P. az információk elraktározásával foglalkozott.
-A maffia egy titkos "szervezet". Semmilyen esetben nem szivárogtathatsz ki információt, még akkor se, ha az életedbe kerül. Amennyiben úgy döntesz, áruló leszel, két perc és megtalálunk. Pontosabban én, ezeket az eseteket szeretem magam elintézni.-kacsintottam a fiúra.-A rendőrökkel ezentúl semmilyen kapcsolatot nem létesíthetsz, ha támadásról van szó, azonnal minket értesítesz. Vedd úgy, hogy gyakorlatilag a rendőrök...eltűntek, nem léteznek, mindegy. Fogd fel valahogy. Az első hónapban nyomkövető lesz rajtad, de nem kell megijedni.-nevettem a saját viccemen, miközben előhúztam a fiókból a híres jelképünket, ami vasból készült és minden egyes maffiatag csípőjénél ott díszeleg. Hogyan? Ráégetem. Égési sérülések az esetek többségében ugyan keletkeznek, de egy életre ott marad. Az én csípőmön is ott van, ahogy a nyakam hátsó részénél is. Ez a hagyomány: apám nyakánál is volt egy szimbólum, ami a hatalmas jelképezte.
A kandalló felé sétáltam, majd tüzet raktam. A vasat a tűz felé tartottam, és ott tartottam addig, amíg tűzforró nem lett.
Jean-Paul lassan hátrálni kezdett, attól félt, hogy megölöm.
-Semmi baj, egy picit fájni fog. Ez a jelképünk. Nézd.-húztam fel a pólómat, így megmutatva a sebet.-nekem is van. Ülj le a székre, és várj itt.-kiléptem az ajtón, és szóltam a securitysnak, hogy jöjjön, mert munka van.
Ryan-így hívják a securitys csávót-lefogta újdonsült munkatársamat, én pedig lassan levettem a vasat a tűzről, majd Jean felé igyekeztem.
-Húzd fel a pólóját.-szóltam.-Hunyd le a szemed, szorítsd Ryan kezét. Fájni fog.-mondtam, mielőtt rátettem volna a vasat. Jean üvöltött, könnyezett a fájdalomtól, sírt, szenvedett. Eget rázó sikoltást adott ki magából. Cifra francia káromkodások ütötték meg fülemet, amiből néhányat én is ismertem, hiszen tanultam franciául. Kifejezéstelen arccal ránéztem, aki ennek hatására befejezte a sikoltozást.
-Még pár másodperc...-suttogtam, és levettem a vasat. Jean szaporán vette a levegőt, és a csípőjére zuhant a tekintete. Elborzadt a látványon. Valóban nem nézett ki annyira szörnyen. Feszes bőre van.
Mosolyogva veregettem meg a vállát, és üdvözöltem a csapatba.
-Mondieu, mondieu, mondieu.-ismételgette, mint egy mantrát. Kezdett lenyugodni a légzése, így gondoltam megjutalmazom egy kis örömmel.
-Tessék, whiskey. Nagyon erős, majd elfeledteti a fájdalmat.-toltam elé a kis üveget. Ő habozás nélkül beleivott.
A fél üveget benyalta. Visszaadta nekem a flaskát.
-Minden oké, fiam?-kérdezte Ryan. Megforgattam a szemeimet. Előjött belőle az gondoskodó apa.
-Oui, monsieur.-ölelte át könnyes szemmel.
-Na jó, elég legyen az érzelmekből, húzzál ki innen Ryan, menj a dolgodra, vagy mit tudom én, csak menj. Jean, mára végeztünk. Mindenképpen keresd fel a doktornőt, és intézd el a dolgaidat. Ha akarsz, lefeküdhetsz a kanapéra. Add a kezed, belerakom a nyomkövetőt. Csak egy kis szúrást fogsz érezni.-mosolyodtam el, talán ma már harmadjára.
***
-Hányadika van ma?-kérdezte Lewis, miután hazaértem.
-Fogalmam sincsen. Talán 31.-e?-tűnődtem el. Megnéztem a naptárt, és ekkor tudatosult bennem, hogy két nap van hátra. Két elátkozott nap.
Lewis gondterhelten rám nézett, biztos neki is eljutott a tudatáig, hogy holnapután apa sírjánál fogok ülni és meredni a semmibe. Mint minden évben.
Apa szent volt számomra, ő volt az egyetlen, akit az életben valaha is becsültem. Még a saját életemet is feláldoznám érte. Bármit megtennék azért, hogy legalább egyetlen egyszer láthassam újból.
Az évek folyamán apa képe lassan elhalványult emlékeimben. Csak a megsárgult fényképek maradtak nekem. Anya is rettentően hiányzik. Fogalmam sincsen, hol lehet. Talán a klinikán fekszik. Apa halála túl sok volt neki; nem tudta felfogni ép ésszel. Vagy gyógyszereken él, vagy már rég meghalt.
Anya erős nő volt, semmi nem fogott ki rajta. Tökéletesen vezette a háztartást, mindeközben engem nevelt, és még apával is összhangban voltak.
Sokszor gondolkodtam azon, hogy felkeresem. De nem. Nem tudom, hogy mit mondhatnék neki. Nem tudom, hogy milyen állapotban találnék rá. Nem tudom, hogy emlékszik-e rám egyáltalán. A legfőbb ok mégis az, hogy még több fájdalmat okoznék vele. Kiköpött apa vagyok, legalább is az arcom. Az alakom anyától van. A szüleim csodálatosak voltak. Anya gyönyörű nő volt, apa pedig rendkívül sármos és helyes. Együtt pedig mindenkit elkápráztattak. Most már értem miért. Látszott rajtuk a felhőtlen boldogság. Bárcsak egyszer én is ilyen boldog lehetnék, de kétlem, hogy valaha is az leszek.
Vannak bennem egyáltalán érzelmek? Szeretek egyáltalán valakit? Az egyetlen személy, akit közel engedtem magam, Lewis. Ez is évekbe tellett.
-Nem megyünk ma bulizni?-dobta fel az ötletet Lewis. Pár másodpercig hezitáltam, de utána egy határozott igennel válaszoltam.
-Hova? Lesz valami?
-Egy ismerősöm medencebulit tervez. Állítólag nagyon durva lesz. Olyan project x-es.-röhögött, kis idő múlva már együtt.
-Akkor készülődjünk! Mi leszünk az est fénypontjai!-kacsintottam, és felfutottam a lépcsőre kiválasztani a ruha összeállítást. Ez kellett nekem. Egy kiadós, hangos buli.
-Amúgy Vegasba lesz!-tette hozzá mellékesen Lewis.
Vigyázz Vegas, jövök!
-Fogalmam sincsen. Talán 31.-e?-tűnődtem el. Megnéztem a naptárt, és ekkor tudatosult bennem, hogy két nap van hátra. Két elátkozott nap.
Lewis gondterhelten rám nézett, biztos neki is eljutott a tudatáig, hogy holnapután apa sírjánál fogok ülni és meredni a semmibe. Mint minden évben.
Apa szent volt számomra, ő volt az egyetlen, akit az életben valaha is becsültem. Még a saját életemet is feláldoznám érte. Bármit megtennék azért, hogy legalább egyetlen egyszer láthassam újból.
Az évek folyamán apa képe lassan elhalványult emlékeimben. Csak a megsárgult fényképek maradtak nekem. Anya is rettentően hiányzik. Fogalmam sincsen, hol lehet. Talán a klinikán fekszik. Apa halála túl sok volt neki; nem tudta felfogni ép ésszel. Vagy gyógyszereken él, vagy már rég meghalt.
Anya erős nő volt, semmi nem fogott ki rajta. Tökéletesen vezette a háztartást, mindeközben engem nevelt, és még apával is összhangban voltak.
Sokszor gondolkodtam azon, hogy felkeresem. De nem. Nem tudom, hogy mit mondhatnék neki. Nem tudom, hogy milyen állapotban találnék rá. Nem tudom, hogy emlékszik-e rám egyáltalán. A legfőbb ok mégis az, hogy még több fájdalmat okoznék vele. Kiköpött apa vagyok, legalább is az arcom. Az alakom anyától van. A szüleim csodálatosak voltak. Anya gyönyörű nő volt, apa pedig rendkívül sármos és helyes. Együtt pedig mindenkit elkápráztattak. Most már értem miért. Látszott rajtuk a felhőtlen boldogság. Bárcsak egyszer én is ilyen boldog lehetnék, de kétlem, hogy valaha is az leszek.
Vannak bennem egyáltalán érzelmek? Szeretek egyáltalán valakit? Az egyetlen személy, akit közel engedtem magam, Lewis. Ez is évekbe tellett.
-Nem megyünk ma bulizni?-dobta fel az ötletet Lewis. Pár másodpercig hezitáltam, de utána egy határozott igennel válaszoltam.
-Hova? Lesz valami?
-Egy ismerősöm medencebulit tervez. Állítólag nagyon durva lesz. Olyan project x-es.-röhögött, kis idő múlva már együtt.
-Akkor készülődjünk! Mi leszünk az est fénypontjai!-kacsintottam, és felfutottam a lépcsőre kiválasztani a ruha összeállítást. Ez kellett nekem. Egy kiadós, hangos buli.
-Amúgy Vegasba lesz!-tette hozzá mellékesen Lewis.
Vigyázz Vegas, jövök!
helloka!:) Kész a kritikád, itt megtalálod!:)
VálaszTörléshttp://issydesignblogmagazin.blogspot.hu/2014/02/kritika-34-death-note.html
Sok sikert a továbbiakban!:)
csenii.x