2014. 01. 21.

Prológus

Nyomtalanul
Washington, USA
2002. február 2., 02:02


-Boldog születésnapot, kicsim!-üvöltötte a harmincas évei közepén járó férfi. Legalább 1.90 centi volt, az évek egyáltalán nem látszódtak meg ránctalan arcán. Ránézésre gyönyörű teremtés volt, akárcsak a 6 éves kislánya. Elbűvölő aranyszőke haj és természetfeletti szem. A lány kiköpött apja volt, anyjára csak nyomokban hasonlított. 
Az anyuka, aki két perccel ezelőtt elrohant a fényképezőért, most toppant be a hatalmas, ezüstös színekben pompázó gyerekszobába. Karcsú alakját egy övvel emelte ki. Annak ellenére, hogy hajnalok hajnalán volt, csodásan festett, és ezt a férje is tudta jól. Akárhányszor ránézett feleségére, annyiszor szeretett belé újra és újra. Ő volt az egyetlen nő az életében, akire úgy vigyázott, mint két szemére. Nem tudta volna elképzelni az életét kis családja nélkül.
-Hát nem aranyos?-csengett Mary hangja. Lánya nevetése töltötte be a termet, miután az apja karjaiba vette. Látom nagyon apás a lányod, hogy tud ennyire nyugodt lenni az öledben?-kérdezték mindig a szomszédok. Ő az én szemem fénye.-válaszolta általában Raven.
Mindenesetre büszkék voltak a lányukra. Természetfeletti IQ-val dicsekedhetett, az iskolát játékként fogta fel már szeptember óta. Sokak szerint akár lehetne belőle geofizikus vagy tudás; de ez megvalósíthatatlan. Annak ellenére, hogy az apja dúsgazdag volt és zseni, egy tökéletes bűnöző volt, tökéletesen nyomtalan bűntettekkel. 
Ezért is bizonytalan Megan jövője. Hiszen bármelyik pillanatban elkaphatják, és ugyanarra a sorsra kényszeríthetik, mint apját. Ezt sajnos a szülőknek már az első pillanattól tudomásul kellett venniük. 
A nyaklánc, amelyet most kapott, egy nyomkövetőt tartalmazott, továbbá amennyiben elrablásról van szó, a nyaklánc automatikusan felrobban, így megvédve a lányt, akinek védőpajzsot biztosított.
-Drága, pici Megan: ez egy nyaklánc, ami megvéd téged minden rossztól. Meg van áldva.-közölte mosolyogva Mary. 
-Elmegyünk akkor az Antarktiszra?-kérdezte Megan. Imádott tudományos újságokat nézegetni, olvasgatni, így onnan vette a megdöbbentő ötletet, hogy menjenek el a fagyos Antarktiszra.
De mint mindent, az apuka ezt is megengedte neki. Így jövő hétre lefoglalta a hajójegyeket.
-Már megvettem, megszerveztem mindent.-vigyorgott az apuka.
-Te vagy a legjobb, apuci.
Hirtelen megcsörrent Raven telefonja, és morogva felvette, majd kiment a szobából.
Mary bizalmatlanul nézett a csukott ajtóra, és kellemetlen érzés kerítette fogságba. Mi lehet a probléma?
Megan is nyugtalanul nézett az anyjára, és szótlanul megbeszélték, hogy baj van.
Gyorsan odamentek az ajtóhoz, kinyitották, de Ravennek mintha nyoma veszett. A kislány mindenhol benézett, minden egyes szobába. Azonban nem találta meg.
-Édes istenem, meg fog történni.-suttogta Mary, és lerogyott a padlóra.-Miatyánk, segíts nekünk, miatyánk, ne hagyj cserbe...-Megan megpróbálta megnyugtatni az asszonyt, de ő rendületlenül mondta az imát, és egy másik világba került. Nem érzékelt semmit maga körül. 
Anyját otthagyva kilépett a hideg, jeges februári időbe, és keresésnek indult. Fogalma se volt, mi történhet a következő percekben; hiszen még csak hat éves volt.
Befutott egy parkba, és apja nevét üvöltötte.
Ekkor egy rekedt hang törte meg a csendet, majd egy keserves felkiáltás. Megan a hang irányába rohant, és amit ott látott, megdöbbentette. Az emlékeibe vésődött, amit soha nem fog tudni kitörölni.
Raven egy hatalmas vértócsában feküdt, összevert arccal. Előtte egy fegyveres, kapucnis, napszemüveges férfi mulatott a látványon. A pisztoly lassan előre lendült.
-Soha ne lépj be semmilyen szervezetbe, kislányom. Szeretlek.-ez volt az utolsó mondat, amit hallott apjától.
Egy lövés, és vége. Az apja meghalt, a férfi elfutott. 
Megan ekkor döntötte el: megtalálja a gyilkosát, és ugyanolyan kegyetlenséggel megöli. Ha kell, az életét is feláldozza. De az igazság nem maradhat titok.

1 megjegyzés: